Ambrus Éva

2019.04.13

Ambrus Éva élete és munkássága:

1941-ben született, Budapesten. A gimnázium elvégzése után szakmunkás tanulóként és porcelánfestőként dolgozott. 1962-ben kezdte meg tanulmányait a budapesti Magyar Iparművészeti Főiskolán, a Herendi Porcelángyár ösztöndíjasaként. 1967-ben diplomázott, Schrammel Imre tanítványaként. Ekkor lehetősége nyílott az akkor még épülő, és működését 1968-ban kezdő Alföldi Porcelángyárhoz szerződni, tervezőművészként.

A nagyobb szakmai kibontakozás lehetőségét kínáló, ám sokkal szigorúbb műszaki követelményeket támasztó munkát - az új környezetbe illeszkedés nehézségeivel együtt - kemény évek múltán valóban sikerek követték. 1973-tól a "Bella-207" háztartási edénykészletének sorozatgyártása is megkezdődött. Részt vettem a "Házgyári Konyhaprogram" porcelánedényeinek tervezésében, melyek szakmai elismerést arattak, de sorozatgyártásra sajnos nem kerültek. Ezt követően készült az értékelemzés módszerének alkalmazásával az "UNISET 212" vendéglátóipari termékcsalád. Ezt a terméket mind a mai napig gyártják, a hazai és külföldi megrendelők számára. Ezen porcelán családot 2014. május 31-ig az Utasellátó is használta 3 különféle mintával.

Tervezői munkái mellett 1977-1984 között a gyár művészeti vezetője volt, de a kereskedelmi igények átalakulása miatt elhagyta munkahelyét.

1984-től saját műtermemben dolgozik; eleinte kisebb tárgyakat, vállalati reklám-ajándéktárgyakat készített. Ezt követték a kerti kerámia plasztikák, kisebb-nagyobb csobogók. Később műhelye fejlesztése lehetőséget biztosított nagyobb méretű köztéri munkák kivitelezésére is. Magastüzű kerámia alapanyagokból, a Zsolnay gyárban megismert technológiával, számos köztéri díszkutat, ivókutat, vízjátékkal kombinált plasztikai művet készített, nyolc-tíz éven át. A köztéri munkák megrendeléseinek elmaradása és személyes életkörülményei változása újabb lehetőségek feltárására ösztönöztek: a szabadabb megformálási és kifejezési módok keresésére, kísérletezésre, új technikai megoldások kutatására, egyedi műtárgyak készítésére.

Díjak:


Állami díjak és kitüntetések:

1978 - Kulturális Minisztárium nívódíja
2004 - Ferenczy Noémi-díj

Nem állami díjak és elismerések:

1972 - Iparművészeti Tanács szilikátipari pályázatának és a Finomkerámiaipari Művek Varia Edénypályázatának I. díja, Az
1974 - SZOT-díj (Szakszervezetek Országos Tanácsa) - Minya Máriával és Szekeres Károllyal megosztva
1982 - I. Országos Szilikátipari Formatervezési Triennálé I. díja, Az
1984 - Nemzetközi Mini Kerámia Triennálé elismerő oklevél, Zágráb (Jugoszlávia)
1985 - II. Országos Szilikátipari Formatervezési Triennálé díja, A
2013 - Gádor István-díj (a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége keramikus díja)

Ösztöndíjak:

1979 - Kulturális minisztériumi csereprogram ösztöndíja - Finnpország
1982 - Finomkerámiaipari Művek ösztöndíja
2009 - NKA (Nemzeti Kulturális Alap) alkotói ösztöndíj

Forrás:   https://mmakademia.hu  Fotó és aláírásminta: https://www.napkut.hu

Vándor Vasúttörténeti Kiállítás "Megy a Gőzös"... 
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el