Hoffmann Géza / Hofi Géza

2019.04.13

 Hoffmann Géza / Hofi Géza élete és munkássága:

Hoffmann Géza 1936. július 2-án született Kőbányán, Budapesten.

Édesanyja Szabó Magdolna, a Budapesti Konzervgyár Sterillé üzemében művezető. Valószínűleg tőle örökölte kitűnő zenei hallását. 

Édesapja Hoffmann Lajos, a Budapesti Dohánybeváltó üzem csoportvezetője, tőle a humor érzékét kapta. Húga Hoffmann Katalin, aki matematika-fizika szakos középiskolai tanár.

Általános iskolai tanulmányait a kőbányai Maglódi úti iskolában végezte. Gimnáziumi éveinek nyári szüneteit a Kőbányai Téglagyárban munkával töltötte, ahol bekapcsolódott a Drasche színjátszó csoport munkájába. Jászai András (Jászai Mari leszármazottja) foglalkozott vele és készítette fel amatőr szerepeire. (Szabad szél, Két kapitány, Nászutazás, valamint esztrádműsorokban lépett fel.) 

1955-ben érettségizett a Széchenyi István Gimnáziumban, és háromszor felvételizett a Színművészeti Főiskolára, de nem vették fel, egyedül Básti Lajos engedte át az első rostákon. Ascher Oszkár mindig szavalatot kért tőle, ami neki soha nem sikerült. Említette, hogy a paródia neki jobban megy, mire Ascher úgy válaszolt, hogy ahhoz meg ő nem ért. Így a Kőbányai Porcelángyárban lett porcelánfestő, és beiratkozott Rózsahegyi Kálmán Színiiskolájába. Kőbányai porcelángyárban töltött évei alatt az Utasellátó számára porcelánt  festett, melyre egész életében büszke volt.

1957-1959 között Jászberényben katona (írnok). 

1959-ben feleségül veszi Vnoucek Margitot, akivel 36 évig élnek boldog házasságban.

1960-ban végez a Rózsahegyi Színiiskolában. Első magánszáma a Ruhatár című jelenet, ami kis főiskolai helyzetgyakorlat.  Azt a tanácsot kapja, hogy keresse fel a Fészek Klubban Szendrő Józsefet, a debreceni Csokonai Színház igazgatóját. Szendrő rövid beszélgetés után színházába hívja, és ott nevének átkeresztelése után (Hofi Géza) 1960. szeptember 1-jétől színészként szerződteti.

1963-tól az Országos Rendező Iroda (ORI) műsoraival járja az országot, vállal fellépéseket Budapesten és vidéken kultúrházakban és vendéglátóipari egységekben. A számait maga írja, a zenét is ő állítja össze. Olyanokkal lép fel, mint Ákos Stefi, Alfonsó, Bilicsi Tivadar, Brachfeld Siegfrid, Mezey Mária, Toldy Mária stb. 

1967-ben Siófokon a Halló! Itt Balaton! című műsorban megjelenik a nagy kettős Hofi-Koós. Ez évben vendégművészként lép fel a Mikroszkóp Színpad Mai vendégeink című műsorban. Hofira felfigyel Marton Frigyes, aki a Magyar Rádió (Kossuth) szilveszteri műsorában fellépteti Fesztivál vízió című magánszámával, ami az akkoriban sikeres Táncdalfesztivál paródiája. Ezzel a műsorral végre sztár lett. Az ország egyik legnépszerűbb parodistája, énekes és színész, író és táncos, már-már egy új műfaj megteremtője.

1968-ban részt vett a Szófiában megrendezett Világ Ifjúsági Találkozón. Szeptemberben Ilku Pál művelődésügyi miniszter dicséretben részesíti az ORI-szólistát. A televízió szilveszteri műsorában a Slágerkupa című műsor résztvevőjeként a Koós-Toldy-Hofi trió nyeri meg a kupát.
1969. január 1-jétől a Mikroszkóp Színpad Tessék tovább menni című műsor vendégművésze. Közben egyre gyakoribb rádiós fellépésekre, svédországi és dániai vendégszereplésre kerül sor. 

 1969. június 25-én meghalt imádott édesanyja.

1970. január havában a Magyar Rádió Nívódíjban részesíti. Komlós János leszerződteti a Mikroszkóp Színpadra. Február 2-án bemutatásra kerül A tetőn dolgoznak című műsor, amelyben Majakovszkij: Iván Kozirev öntőmunkás... című versparódiáját (30 perces záróműsor) adja elő. Áprilisban a kabaréművészetben nyújtott alakításáért Jászai Mari-díjat vehet át. A Magyar Rádió és a Magyar Televízió közös szilveszteri műsorában a Null-Nulla című produkcióban lép fel a Hofi-Koós duó, és előadják a Frédi és Béni című paródiát. Megjelenik Első menet című lemeze.

1972-ben az ifjúság körében végzett kiemelkedő kulturális tevékenységéért a KISZ Budapesti Bizottsága által adományozott emlékplakettet kapja. A kabaré műfajban elért eredményeiért másodszor is Jászai Mari-díjat kap. Július 26-tól augusztus 7-ig részt vesz a berlini VIT-en. Augusztus 26-án a SZÚR-on lép fel. A Magyar Televízió szilveszteri Na, bumm! című műsorában Koós Jánossal többek között a Rhoda Scott-paródiát adják elő.

1978-ban a Magyar Televízió elnökségének nívódíját kapja a Szilveszter '77 című műsoráért. Február 23-án szeretett édesapja meghalt.

1980 márciusában az NDK-ban vendégszerepel. 1980 áprilisában Horváth Ádámmal készítik az első "magyarországi klipet" a Felmegyek hozzád vasárnap délben zenéjére (Hófehérke és a hét törpe).  Áprilisban felvételt nyer a Zalka Máté Vadásztársaságba.  Július 18-án meghalt Komlós János.

1981 augusztusában megjelenik a Te, figyelj haver! című lemeze. 

1982-ben elpusztul Astor kutyája. Június 11-én felmond a Mikroszkóp Színpadon. A miért?-re az a válasza, hogy: "Eddig ígértem a Komlósnak." Szeptembertől a Magyar Televízió főmunkatársa lesz.  Októberben tárgyalásokat folytat Ádám Ottóval, a Madách Színház igazgatójával.

1983. április 7-től, Ádám Ottó hívó szavára a Madách Színház tagja lesz. 2002. április 7-ig - az utolsó fellépéséig - a Madách Kamarában tartja önálló, egész estét betöltő, mindig pótszékes előadásait.

1984. február 10-én a Hofélia 100. előadását ünneplik. Decemberben visszautasítja a Fővárosi Tanácstól érkezett felkérést, miszerint kérik, vállalja el a Mikroszkóp Színpad igazgatói posztját.

1995-ben Déryné-díjjal tüntetik ki, amit csak színésznők kaphatnak. Ő az egyetlen férfi, aki megkapta. Márciusban elveszíti feleségét, aki hosszú betegség után hunyt el.

1996-ban Kőbánya díszpolgárává avatják. 60. születésnapja alkalmából - művészi pályája elismeréséül -, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét kapja. Bonbon-díjat kap.

1997-ben a magyar színművészet ÖRÖKÖS TAG-jai közé választják. Megjelenik Pusszantás mindenkinek című lemeze. Áprilisban a Madách Kamara Színházban játszott Élelem bére eléri az 1100. előadást, ahol aranygyűrűvel ajándékozzák meg.

1998-ban veszi át Göncz Árpádtól, a Magyar Köztársaság elnökétől a Kossuth-díjat. 1998-ban veszi át Göncz Árpádtól, a Magyar Köztársaság elnökétől a Kossuth-díjat.

2000 februárjában a harmadik Bonbon-díjat veszi át. Márciusban ismét megházasodott. Feleségül vette Kövér Ildikót, aki az elmúlt évtized minden megpróbáltatásán (családi tragédia, betegségek, műtétek) önzetlen, emberi kapcsolattal segítette át a művészt, művészi sikereihez biztosította a harmonikus családi hátteret.

A közönség szavazata alapján elnyeri a "2000" magyar kitüntető címet. A Demény Pál Alapítvány Kuratóriuma Demény Pál-emlékéremmel adományozza meg.

2002. április 7-én játszott utoljára a Madách Kamara Színház színpadán.  2002. április 10-én, hajnalban, álmában érte a halál.

Forrás: Hoffmanné Kövér Ildikó engedélyével https://hofi.hu

Vándor Vasúttörténeti Kiállítás "Megy a Gőzös"... 
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el